Megérkeztek a Velemke Évszakmesék 
Van egy pillanat, amikor az ember egyszer csak észreveszi, hogy megérkezett az ősz.
Nem a naptárból.
Hanem abból, hogy reggel már hűvösebb a kilincs. Hogy jól esik még egy pulóvert ráadni a gyerekre indulás előtt. Hogy az erdőnek más illata lett, és az ösvényen egyszer csak ott hever az első fényes gesztenye.
Aztán néhány nap alatt megtelnek a zsebek.
Makkal. Gesztenyével. Egy különösen szép levéllel. Egy görbe bottal, amiről felnőttként talán nem egészen értjük, miért kellett feltétlenül hazahozni – de természetesen kellett. 
Szeretem ezt az időszakot.
Azt, ahogy az ősz lassan átszínezi a világot. A délutáni fényeket. A kerteket. Az erdőt. És valahogy a gyerekek játékát is.
Mert ami nekünk csak egy kupac lehullott levél, abban ők még el tudnak bújni.
A botból varázspálca lesz.
A gesztenyéből vacsora.
Egy nagyobb falevélből takaró.
És talán éppen ezért szeretem annyira az őszt: ilyenkor mintha maga a természet szórná tele apró kellékekkel a gyerekkort.
Csak le kell hajolni értük.
És valahol itt kezdődött az új Velemke története is.
Amikor egy apró világ találkozik az évszakokkal
A Velemkék születése óta az egyik kedvenc gondolatom, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy egy gyerek köré egy egész világ épüljön.
Egy apró figura.
Egy kuckó.
És onnantól szinte bármi lehet valami más.
Egy kavics lehet asztal.
Egy levél takaró.
Egy faág híd.
Egy gesztenye pedig…
…akár egy ház is. 
Mert a gyerekkorban egy gesztenye sosem csak gesztenye.
És arra gondoltam: mi lenne, ha a Velemkék világa együtt változna azzal a világgal, amit a gyerekek odakint látnak?
Így születtek meg a Velemke Évszakmesék.
Apró történetek, amelyek nem maradnak velünk egész évben.
Hanem megérkeznek akkor, amikor odakint is eljön az ő idejük.
Az első Évszakmese ősszel kezdődik
Idén három új kis lakó érkezik a Velemke világába.
Bagoly, aki egy gesztenyében talált magának kuckót.
Egérke, aki egy gömbölyű sütőtökbe költözött.
És Maci, aki egy körtét választott otthonául.
Mindegyikük egy darabka abból az őszből, amit a gyerekek odakint is megtalálhatnak.
És talán ez az egészben az, amit a legjobban szeretek.
Hogy amikor legközelebb gesztenyét gyűjtenek az erdőben, meglátnak egy sütőtököt vagy találnak egy szép körtét, egy pillanatra talán már nem ugyanazt látják majd benne, mint korábban.
Talán megfordítják.
Megnézik közelebbről.
És eszükbe jut:
„Vajon ebben is lakhat valaki?”
Innen pedig nekem már nincs dolgom a történettel.
Innen a gyerek folytatja. 
Pont ezt szeretem a Velemkékben.
Nem mondják meg, hogyan kell velük játszani. Nincs egyetlen jó történetük. Nem kell hozzájuk más, csak egy kis kíváncsiság – és néhány kincs, amit aznap hazahoztunk.
A többit elvégzi a képzelet.
De az Évszakmesék egy kicsit mások
Ők ugyanis nem lesznek mindig a polcon.
Csak akkor érkeznek, amikor eljön a saját történetük ideje.
Az őszi Velemkék kis darabszámban készülnek, és csak az őszi időszakban lesznek elérhetők.
Aztán továbbfordul az év.
Ők pedig elköszönnek.
Nem azért, mert utána kevésbé szeretjük őket.
Éppen ellenkezőleg.
Szeretném, ha lenne olyan Velemke, akire várni lehet.
Ahogy várjuk ősszel az első gesztenyét.
Télen az első havat.
Tavasszal azt a reggelt, amikor végre nyitott kabáttal indulhatunk el.
Nyáron pedig azt az estét, amikor még vacsora után is világos van, és sehogy sem akaródzik hazamenni.
A gyerekkor tele van ilyen várakozásokkal.
És talán éppen ezek miatt olyan különleges.
„Nézd, megint itt az ideje.”
Van valami szép abban, amikor nem lehet mindent bármikor elővenni.
Amikor egy év múlva újra kinyílik egy doboz, és előkerül belőle valami ismerős.
A tavalyi gesztenyék helyére újak kerülnek.
Megint gyűlnek a levelek az ablakpárkányon.
És visszaköltözik a gyerekszobába az a kis Velemke is, aki tavaly ősszel már velünk volt.
„Nézd, megint itt az ideje.”
Talán egyszer ebből lesz egy apró családi hagyomány.
Nem nagy dolog.
Csak egy Velemke előkerül egy dobozból.
Egy gyerek pedig egy évvel nagyobb lett.
És közben ugyanúgy lehajol az első gesztenyéért.
Azt hiszem, valahol ezért szerettem volna az Évszakmeséket.
Mert miközben a gyerekek nőnek, vannak dolgok, amelyek újra és újra visszatérnek hozzájuk.
És az ősz csak a kezdet
Mert egyszer majd elfogynak a gesztenyék az ösvény mellől.
A sütőtökök eltűnnek a kertekből.
Az utolsó sárga levél is lehullik.
És továbbfordul az év.
Más lesz a világ télen.
Más apró csodákért kell majd lehajolni tavasszal.
És egészen más kincsek kerülnek a zsebekbe nyáron.
Velük együtt pedig időről időre új Velemke Évszakmesék érkeznek.
Hogy kik?
Azt még nem szeretném elmesélni.
Hiszen vannak dolgok, amelyeknek éppen attól van varázsuk, hogy várni kell rájuk.
Addig pedig menjünk ki.
Vegyük fel azt a plusz pulóvert.
Sétáljunk bele a lehullott levelekbe.
Tömjük tele a zsebünket gesztenyével, makkal és mindenféle olyan kinccsel, amelyről fogalmunk sincs, mire kell majd otthon.
Mert nekünk lehet, hogy csak egy gesztenye.
Nekik viszont lehet egy egész ház.
És ha ősszel egy kicsit jobban körülnézünk, könnyen lehet, hogy nem egyedül érünk haza az erdőből.
Smile Design – Mosolyt varrok a gyerekkorba. Minden öltés egy emlék kezdete.
